-= 1. The Post Office =-
Closing Time
Menj egyenesen, intézd el a két biztonsági őrt, majd a következő kettőt, akik a verekedésre jöttek elő. Szemben a lift mellett jobbra van egy nyitott ajtó (ahonnan az őrök jöttek elő), menj be, majd a következő ajtón is. [átvezető animáció]
Menj jobbra a folyosón, megint jobbra, rúgd le a két őrt, aztán szemben menj be azt ajtón. Bent megint lesz kin gyakorolni a rúgásokat, ha ezzel megvagy, akkor megy föl a kis lépcsőkön, be ajtón. Aztán megint lépcső, megint ajtó.
Epicenter
Újabb lépcsőzés, de ezúttal lefelé. Kapd el a magányos őr nyakát, majd békésen fuss tovább, mássz át a kerítésen. Jobbra, majd balra át a gépek között, ki az ajtón, aztán megint balra egyenesen a lift felé. (útközben lesz egy-két őr).
Unexpected Arival
Végre, az első nagyobb verekedés! J Lődd, vagy üsd, vagy rúgd keresztül magad a rendőrökön, és haladj előre. Vigyázz, mert rögtön kezdés után balra a folyosón egy targonca fog jönni, jobb az elővigyázatosság. Tovább, újabb rendőrök, aztán egy átvezető animáció, utána pedig baj, könnygáz! Az nem egészséges, úgyhogy ugorj föl a szekrények tetejére. Mikor mindenünk újra 100%-os, ugorj le, fókuszálva rugdoss szét mindenkit, majd gyorsan vissza a szekrényekre, hogy regenerálódj. Menj körbe a szekrényeken, és a kerítésnél ugorjunk át a csőre. Vigyázz, mert majd a cső le fog szakadni, szóval nagyot kell ugrani. Ha esetleg leestél volna, akkor menj mégegy kört.
Jobbra, majd le a tetőablakon.
Redirected
Menj be az ajtón, a szobában öld meg az őröket, a végén balra be az ajtón. Jobbra, majd fuss tovább, ne törődj a kerítés túloldalán lövöldöző rendőrökkel. Menj egyenesen az ajtóhoz. [átvezető animáció] Tovább amerre mentél.
Menj be az üveges irodába, és ugrás közben rúgj egyet, hogy betörd az ablakot, és bejuss a targoncás szobába. Jobbra, a szekrények között lesz egy-két rendőr. Tovább, át a félig leeresztett zsalu alatt.
GHOST: Menj be az ajtón az irodákba. Menj tovább, a végén a bal irodából nyílik egy ajtó egy újabb irodával megrakott helyiségbe. Annak a végén szintén balra egy nagyobb teremből menj keresztül egy raktárhelyiségen, be egy vezérlőterembe, ahol is nyomd meg a nagy piros gombot az ajtó melletti szerkentyűn. Hagyjuk el a szobát a másik ajtón.
NIOBE: Forduljunk balra, verjük le az összes rendőrt a következő részen, majd fel a lépcső tetejére.
Backtracking (GHOST)
Menj le a lépcsőn, öld meg az őrt, az ajtó után pedig balra be a nagy terembe. Jobbra menj előre a folyosón, majd ésszerűen forgolódva juss át a terem túlsó végébe, közben persze intézd el, aki az utadban áll. Az oszlop mögött is trónol egy biztonsági őr, adj neki. Az oszlop előtt fordulj balra, menj keresztül a gépek között, mássz át a kerítésen, öld meg a két alakot, és a lépcső alján lévő ajtón lépj be a szobába.
Got It!
Nyírd ki azt a két egyént, akik beléd kötnek, majd menj tovább. Hamarosan a már ismerős nagyterembe érkezel. Fuss a két, lift felé menekülő őr után, öld meg őket, és szállj be a liftbe.
A terem túlsó bal végében van a postai csomag, amit keresel. Miután megszerezted, egy rövid átvezető animáció után átvehetjük az irányítást. Gyűrd le a rád támadókat, és menj vissza a liftbe oda, ahonnan jöttél.
Próbálj meg kimenni a főbejáraton, de aztán lepődj meg, mivel bezárnak, és rád küldenek egy csomó fegyveres fickót. Nyírd ki mindet, aztán a lift felé vedd az irányt. Mivel lezárták, menj be jobbra az ajtón, megint be az ajtón, megint jobbra, föl a kis lépcsőn, be az ajtón, föl a kicsivel nagyobb lépcsőn, megint ajtó, megint lépcső.
Big Distraction
Lett egy kis rendetlenség, de semmi pánik! Menj le lépcsőn, egyenesen tovább. A következő szakaszon át kell magadat verekedni az őrökön, keresztül a lángokban heverő termen. Az irány itt egyértelmű, csak egyfelé tudunk menni. (azért leírom, a sorrend a következő: balra, egyenesen, balra, jobbra, egyenesen, balra, egyenesen, jobbra, egyenesen, jobbra, egyenesen, balra, egyenesen, jobbra, be az ajtón, föl a lépcsőn, megint ajtó.)
Breakout!
Újabb ismerős hely: a vezérlőterem. Szemben az asztalon van egy orvosi csomag, vedd fel ha kell, majd fordulj meg, és lődd le a hátulról érkező rendőröket. Menj tovább a másik ajtón be a raktárba, ahol szintén várnak rád.
Várd meg míg regenerálódsz minden téren, majd lépj ki az irodába. Itt nagyon sokan lesznek, de elég csak az utadban állókat elkapni, mivel balra az ajtón kell keresztül menni. Fókusz használatával gyorsan eléred az ajtót. [átvezető animáció]
-= 2. City Driving =-
Get to the Hard Line
GHOST: Laza rész következik, Ghosttal csupán annyi a dolgod hogy lődözd az utánatok eredő rendőrautókat.
NIOBE: a volán mögé kerültél, csak vezetni kell. Az irányt folyamatosan mutatja a GPS nyilacska, kövesd addig, amíg egy útakadályhoz nem érsz. Itt nincs más dolgod, mint túlélni, melynek kulcsa a folyamatos mozgás. Két percig keringj a helyszínen, majd amikor hallod, hogy felszámolták a blokádot, hajts tovább.
-= 3. Roof Tops =-
Answer the Phone
Futás, majd nagy ugrás, tovább fel a létrán. Araszolj le a tetőn, majd irány a második létra. Az átvető animáció után ugorj le, a kerítés jobb oldalán tovább, majd föl a harmadik létrán. Fordulj a saroknál jobbra, föl a magasabb szintre, egyenesen, majd jobbra ugord át a rést, és fuss a két fal közé. Jobbra, megint ugrás. Szemben az ajtóból két őr fog kilépni, gyorsan számolj le velük.
Menj végig a tetőkön, majd a végén ugorj át az ócska deszkákra, a másik épületbe. Lent lesz egy őr, kiiktatása után menj tovább. Az épület végén ugorj át a létrára. Fölérve fuss egyenesen a frissen pottyant ügynök felé, de ne állj le vele verekedni, hanem balra ugorj le. Lődd le a két őrt, futás föl a lépcsőn, jobbra ugorj át, és mássz föl a létrán. Egyenesen, ugorj át a következő épületre, majd jobbra föl a létrán, hogy kiszabadulj a való világba.
-= 4. The Airport =-
Check In (NIOBE)
Fókusz használata közben ugorj le az erkélyről, majd hátra arc, tovább balra.
The Belts (NIOBE)
Menj balra, majd nyomd meg a zöld gombot, hogy kinyíljon a zsalu. Menj át, egyenesen a következő gombig, ahol játszd el ugyanezt. Menj egyenesen a lépcsőhöz, menj rajta fel a vezérlő teremhez. Útközben számíts újabb kommandósokra. A vezérlőteremben nyomd meg a piros gombot, amivel elindítod csomagszállító szalagokat. Győződj meg róla, hogy nem maradt több SWAT-os emberke a szobában, mert különben ki fogják kapcsolni a szalagokat, amint elhagytad a szobát.
A szoba jobb oldalán menj fel a lépcsőn, szerezz be egy pár gránátot. Kövesd a folyosót, a végén menj be az ajtón. Nyiss be a következő a szobába, ahol intézd el a kommandósokat. A következő részen fókuszálva fuss keresztül, a végén rohanj be az ajtón. A következő ajtó után öld meg a SWAT-ost, majd menj föl a kezelőhídra, ahonnan jobbra ugorj le az első csomagszállító szalagra. Fuss rajta egészen a narancssárga lyukig a falon.
Jackson In Steam (NIOBE)
Nyisd ki az ajtót a szoba jobb oldalán. Menj tovább a csövek mentén, öld meg az összes kommandóst, de közben óvakodj a gőztől. Amennyiben már aktiváltad a DROP hacket, akkor menj jobbra az elágazásnál, a lépcsőn föl (közben persze intézd el a SWAT-osokat), jobbra, majd a vége felé balra menj be a kis nyílásba, ahol összeszedheted az adományokat. Menj vissza a lépcsőhöz, menj le, tovább egyenesen, megint egyenesen, egészen a központi rész elágazásáig. (lent van egy medkit, akit érdekel) Menj ki a jobb oldali kijáraton, azután egyenesen, föl a lépcsőn (ezt kell látnod: 3L), annak a tetején balra ? miközben persze legyilkolod a rád támadókat. A második helyen jobbra (1R - 7R a jelzése), kövesd a folyosót.
Jackson In Steam 2 (NIOBE)
[átvezető animáció] Fuss!! Használd a fókuszt, hogy leszakítsd magadról Jackson ügynököt. Fuss rendületlenül az alagútban, közben próbálj meg annyi kommandóst elintézni amennyit tudsz. A fönti szinten menj, mert lentől föl kell majd mászni, ami bizony időbe kerül. Az alagút végén van egy létra, mássz fel rajta.
Hangars (NIOBE)
Fordulj balra, és fuss a túlsó falhoz, öld meg a 4 kommandóst. Jobbra, menj át a hangár másik felébe. Mássz föl a repülő elején lévő állványzaton. Ugorj át a repülőre (itt lesz egy mesterlövész), és menj hátrafelé. Ugorj át a farkánál lévő állványzatra, mássz fel a tetejére. Mássz fel a dobozokra, és ugorj át a gyalogjáróra. Menj jobbra, majd balra be az ajtón. Menj végig a folyosón, a végén balra pedig menj be az ajtón. A gyalogjárón távolabb, balra lesz egy sárga létra. Mássz le rajta, és ha van mesterlövészpuskád, szedd le innen a kommandósokat. Nyomd be a lift gombját, és miközben ereszkedik, ugorj át a repülő szárnáyra. Menj be a repülőbe. A gép orránál is van egy kijárat, ami egy állványzatra vezet. Fönt van egy kommandós, öld meg, majd menj le a földre. Menj a hangár végébe, ahol megint 4 kommandós fog előugrani a sarok mögül. Fuss tovább a hangár hátsó része felé.
The Bowels (NIOBE)
Ezen a pályán használhatód a mesterlövész puskát az éjjellátó miatt, ha gondolod.
Kövesd az alagutat, majd a jobbra az ajtó után fordulj be, ahol egy SWAT mesterlövész fog állni. Vedd el a fegyverét, és folytasd tovább az utat a folyosón. A második mesterlövész a folyosó második szűk szakasza után lesz, ahol a folyosó balra kanyarodik. Menj tovább a folyosón. A következő keskeny szakaszon 3 kommandós fog rád törni, majd mögöttük újabb három. Ahogy közel érsz a lépcsőhöz, a változatosság kedvéért három SWAT-os támad rád. A lépcsőnél vigyázz, mert a tetején két csávó fog gránátokat hajigálni. Menj föl a lépcsőn, aztán menj balra.
Catching A Plane (NIOBE)
[átvezető animáció] Tisztítsd meg a szobát, használd a fedezékeket. Menj a szoba jobb hátsó részéhez, a sárga létrához. Amint fölértél, fordulj jobbra, és mássz fel újfent a létrán. [átvezető animáció] Menj be jobbra az ajtón, fuss a következőig. A gyalogjáróról lődd le az alattad lévő kommandóst. Fodulj balra, mássz le a létrán, majd utána a következőn is. Fuss a repülő felé. [átvezető animáció]
Agent On Board (NIOBE)
A repülőn ücsörög Axel, őt kell megmentened. Menj a gép közepe felé, a konténerek között. Balra van egy rekeszben az ejtőernyő, szedd föl, és menj vissza Axelhez [átvezető animáció]. Mielőtt bármit is tennél, nyomd meg a gombot Axel mellett, ami kinyitja a rámpát. Menj a széléhez, üsd le az ügynököt, majd dobd ki, vagy rugdosd ki a repülőből. [átvezető animáció]
Concourse (GHOST)
Kövesd a folyosót, amíg nem találkozol két őrrel. Velük nem kell törődni, inkább menj a harmadik mögé, és halkan intézd el. Ezután vagy riasztja a másik kettőt vagy nem, de gyakorlatilag teljesen mindegy. Ne menj keresztül a fémdetektoron, mert be fog riasztani. Menj tovább a folyosón jobbra.
Jön néhány rendőr, intézd el őket, és ha kell, vedd el az egyik check-in-es pulton lévő életet. Menj keresztül a széksorok között a terem másik végébe. Az őr le fogja zárni a kijáratot, úgyhogy menj a másikon. Rendőrök jönnek, likvidálásuk után menj át a mosdón, balra a nagy teremben, majd jobbra be az ajtón a másik mosdóba. Tovább a folyosón egy másik check-in-es teremig, ahol SWAT kommandósok várnak rád. Rúgd, vagy lődd le őket ahogy eddig tetted a többiekkel és menj az egyetlen kijárat felé; jobbra az egyik ajtón ki.
North Point (GHOST)
Irány a nyitott ajtó, majd egyenesen az őrszobába, ahol megint akad egy kis dolgod. Szedd fel a gránátokat, majd az ajtótól balra van egy nyitott folyosó szerű rész, golyóálló ablakokkal. Vágj oda egy gránátot, hogy kiszabadulj a szobából.
Újabb check-in-es terem, sok biztonsági őrrel. Menj a túloldalon lévő kijáraton át a nagy terembe, ott aztán jobbra, a változatosság kedvéért egy másik check-in-es részbe. Menj tovább, és rúgd le a támadó kommandósokat. Verekedj, mert később kelleni fog a lőszer! Ahol bejöttek a SWAT-osok a két ablakon, ott találsz egy rekesz gránátot, szedd föl őket. Menj tovább abba a terembe, ahova a csomagok szoktak érkezni.
North Point 2 (GHOST)
Itt az első főellenség, egy SWAT helikopter! Bújj el a fal mögé amikor lő, majd ha abbahagyta ugorj elő, és a fókuszt használva (akár első-személy nézetben) lőj bele annyit, amennyit csak tudunk. Utána készülj egy kis verekedésre, mert 4 kommandós fog leereszkedni a tetőablakon keresztül. Miután legyűrted őket, szedd össze a lőszert, és bújj vissza a fal mögé a minigun elől, majd ki, lődd a helikoptert, vissza, várd a kommandósokat stb.. Egészen addig, amíg van szusz a helikopterben. A kommandósokat sokkal könnyebb elintézni, ha középre dobsz egy gránátot amikor hallod a kiáltásukat. Így majdnem akkor robban mikor földet érnek. Utána már csak szét kell pofozni őket.
Ha kész, távozz a frissen nyílt ajtón, be a check-in-es terembe. Öld meg a SWAT-osokat, menj be a boltba, ahol megint verekedni kell. (a pénztárgépen van egy élet) a másik oldalon menj fel a lépcsőn.
Monorail (GHOST)
Fuss föl a lépcsőn, át az egyik gyalogjáróról a másikra, majd vissza, mivel jön egy üzenet, hogy tegyük azt. Lövöldözés jön, egy csomó SWAT-ossal gyűlik meg a bajunk. Vedd el a fegyvereiket, és indulj el. Készülj az újabb támadásra. Folytasd az utat tovább a teremben balra, majd jobbra, közben lődd a soha el nem fogyó SWAT-osokat. (egy gránáttal itt könnyebben boldogulsz). Menj le a lépcsőn, majd egyenesen, egészen a végéig.
Revolving Restaurant (GHOST)
Egy igazi forgó étterembe értünk! Na de ne nézelődjünk, hanem menj körbe, és öld meg az összes SWAT-ost a körzetben. Utána menj vissza oda, ahol az asztalok vannak, és ugorj fel a zongorára, és várd meg amíg eléri a létrát.
Terminal (GHOST)
Fuss be a nagy szobába, és ölj meg mindenkit mindkét emeleten. Mikor mindenkivel végeztél, a zsalu a lenti szinten kinyílik, ami újabb SWAT egységeket eredményez. Menj be, nyisd ki a jobboldali zsalut, tisztítsd meg útközben, de maradj jobboldalt, egészen a végéig, ahol balra kell menni a lift felé. Jobbra, majd előre, közben szorgalmasan lődözd a SWAT-osokat. A tetején menj körbe jobb felé. Vágd keresztül magadat a kommandósokon, egészen a végén lévő nyitott ajtóig.
Control Tower (GHOST)
Az átvezető animáció után csendben öld meg a mesterlövészt, és vedd el a szerszámját. Tisztítsd meg a terepet, és ne feledd a tetőn ácsorgó kommandóst sem. Fordulj meg, menj le a lépcsőn, és mikor leértél, öld meg a SWAT-os tagot. Menj be a nyitott ajtón, majd halkan öld meg a balkonon álló embert. Utána mássz vissza a torony tetejére megint.
Control Tower 2 (GHOST)
[Átvezető animáció] Fogd a mesterlövészt, és fókuszt használva próbáld meg kilőni a repülő első kerekét. Ha sikerült, egy átvezető animáció után jön a 2-es számú főellenség!
Válts a legjobb automata fegyverre, és használd a 4 sarkot fedezéknek. Amint megjelenik a helikopter, fókuszt használva, cigánykerekezve lődd, amíg csak tudod, majd bújj el újra. Ezt addig játszd, amíg le nem győzöd. Ha ez megtörtént, akkor futás, ugyanis a helikopter a toronyba fog becsapódni!
The Aqueduct
Retrieving Axel (GHOST)
Végre Ghost is a volánhoz kerül! A következő pálya három részre osztható, melyek hol idegesítők, hol szórakoztatóak.
Menj egyenesen a csatornában. Ha rossz szögben mész egy bukkanóra, vegyél vissza a gázból, és korrigáld a hibát.
A lényeg az, hogy a repülőt ne engedjük túl messze, mert akkor vége a küldetésnek. Ha olyan jó vagy, hogy esetleg lehagytad a repcsit, ne is törődj vele, csak hajts tovább.
Miután Axel kiugrott, pihenhetsz egy kicsit. Folytasd az utat tovább, lehetőleg kerüld a vizet. Egy-egy SWAT-os járgány üldözni fog, de te csak menj tovább. Kövesd a nyilat, ami mutatja az irányt.
Jön az utolsó rész, amikor egy autót kell követni. Maradj mögöttük olyan közül, amennyire csak lehetséges, de ne előzd meg; inkább lépj a fékre, de maradj mögöttük.
-= 5. The Sewers =-
Abyss
Menj tovább a cső mentén. Ugorj át a falon, utána menj tovább egyenesen. A végén mássz föl a létrán, majd tovább jobbra, föl az emelkedőn. A végén fordulj, és menj fölfelé tovább az emelkedőn. Mássz föl a generátorra, majd a fölötte lévő létrára. Menj végig a szegélyen, majd föl a hozzá csatlakozó létrán. A tetején és a túloldalon lévő gyalogjárón is szedd le a kommandósokat. Folytasd az utat a gyalogjáró végén lévő létráig. Készítsd elő a mesterlövészpuskát, és amint fölértél, fókuszálj, fordulj meg, mivel Ballard tűz alatt lesz, és minden másodperc számít. Két mesterlövész lesz a legmagasabb szinten a baloldali gyalogjárón közel ahhoz a részhez, ahol a tetőhöz csatlakozik. Van még egy azon a részen ahol Ballard van, szintén balra.
Most menj abba az irányba, ahol a két ex-mesterlövész volt. Középtáj lesz egy létra, mássz le rajta. Menj ki, majd balra, utána pedig szólítsd le Ballardot.
Abyss 2
[átvezető animáció] Vedd elő a mesterlövészpuskát, most szükséged lesz rá. Először lődd le a SWAT-ost aki a telefon mellett áll, majd a másik kettőt, akik a középső ojjektum felé, a jobb és bal gyalogjárón vannak. Van még egy a középső részen, a legfelső szinten. Fordulj vissza és használd a telefont. [átvezető animáció] A gránátokkal robbantsd ki a ventillátort a gyalogjáró végén, és menj be.
Pumped
Menj balra, le a cső mentén, majd a végén jobbra. Ugorj le, és a jobb kézre eső szobát tisztítsd meg a kommandósoktól. Menj rajta keresztül, jobbra megint, aztán tisztítsd meg a következő szobát is. A szobán túl menj balra a folyosón. Kövesd a folyosót, közben öld meg a kommandósokat. Maradj a b fal bal oldalán, menj egészen a létráig. Mássz fel. Menj a túlsó falhoz. Törj utat magadnak jobbra, úgy hogy a legfelső szinten maradjál. Menj tovább, hogy lejuss a másik oldalra, ahol egyből néhány kommandós lesz mögötted.
Kövesd az iránytűt a baloldali létráig, mássz föl, és menj közel a gőzhöz, hogy megkapd az új feladatot. Most fordulj balra, és indulj el arra amerről jöttél, a SWAT-osok felé ugorj át a résen, majd egyenesen. Kissé balra a résen ugorj le, utána pedig menj be a generátor alatti nyitott ajtón, majd le a lyukon.
Tarts tovább egyenesen a fal mentén a víz mellett. Menj be az utolsó nyíláson jobbra, utána pedig mássz föl a jobboldali polcra, majd föl a szegélyre. Öld meg a közelben lévő kommandóst. Ugorj le a cső közelében balra. Menj egyenesen, keresztül a nyíláson. Útközben intézd el a SWAT-ost, fordulj jobbra egészen addig, amíg nem találsz egy szegélyt a falak között. Mássz rá föl, majd mássz fel a bal oldalra. Fordulj balra, menj a plafonon futó piros csőhöz, ugorj fel rá, és menj egészen a szoba végéig. Ugorj le annál a szerkezetnél, amihez a cső csatlakozik, és nyomd meg a piros gombot, ami leállítja a gőzt. Indulj el visszafelé, de még a szoba vége előtt fordulj jobbra. Menj tovább, mássz föl a létrán, kövesd a jobboldali falat, egészen a padlón lévő lyukig.
Ice and Corrupt
Ice és Corrupt tűz alatt lesznek, szóval kapd el gyorsan a közeli SWAT-ost. Most menj tovább a földszinten egészen a következő kommandós fickóig. Ice javaslatára mássz föl. Menj a kezdőpont felé, az első SWAT-os ember közelében jobbra van egy párkány, mássz rá föl. (ha valami problémád lenne, tedd el a fegyvert) Most fordulj jobbra és mássz föl a nagy generátor melletti párkányra, majd magára a generátorra. Jobbra, majd egyenesen, ahol egy [átvezető animáció] következik.
Amint felkelsz, rúgd le a kommandósokat, aztán a megsérült szerkentyűtől balra lévő ajtón menj tovább. Menj keresztül rajta, zúzd le a SWAT-osokat. Kövesd a folyosót a létráig, mássz rajta fel.
Menj balra, aztán megint balra, egészem a jobboldalt lévő párkányig. Mássz föl rá, onnan pedig a következő szintre. Jobbra lőtted van egy nagy forgó szerkezet. Nézz le az alapra, ami nem mozog. Van 3 része, ugyanolyan szinűek mint maga a szerkezet. Válts elsőszeméy nézetbe, és lőj bele az elsőbe a lábad előtt. Utána menj körbe és tedd ugyanezt a többivel. Most foglalkozz egy kicsit a kommandósokkal is, miközben a szerkezet megsemmisíti önmagát. Ha megvagy, fordulj a felfordulás felé, amit az imént csináltál; fordulj balra, és ugorj föl a csőbe, amit kinyitottál a robbanással.
Waterway
[átvezető animáció] ugorj le a csőbe, fordulj balra, és csendben öld meg a kommandóst, aztán fuss tovább a cső mentén és intézd el a többi SWAT-os egységet is. Most menj jobbra, aztán föl a létrán. Menj balra, át a hídon, nyírd ki közben a SWAT-os tagot. Fuss és ?fókuszugorj? át a másik oldalra a falhoz. Most vagy óvatosan menj lefelé, vagy ?fókuszugrást? használva ugorj vissza az alapra. Tovább, rúgd le a SWAT-ost, majd csússz le a gyalogjáró bal oldalán lévő létrán. 180 fokos forduló, szedd föl a létrától távolabb eső falnál lévő lámpát. (akik használtak cheatet, azoknak itt lehetnek nehézségeik)
Most indulj el lassan a létrához. Amint leesik egy piros izé, ugorj félre, mert nagyot fog robbanni. Utána szépen sorjában öld meg a leérkező emberkéket, majd elsőszemély nézetből a többit is, akik font maradtak. Aztán mássz vissza a létrán, és menj tovább balra. Kövesd a SWAT-os fickót jobbra, és amint meglátod a haverjait, dobj oda egy gránátot, hogy ne legyen velük túl sok gond. Wurm inteni fog, várj amíg elindul, majd lődd le az utána eredő két SWAT-os tagot. Most fordulj vissza és menj a felső szintre a baloldali létrát használva.
Ha használtad a DROP cheatet, akkor csekkold a cső mögött a rács alatti részt, és szedd fel a csomagodat.
Maradj a baloldalon és indulj el az alagút túlvége felé. Az alagútba a sarok mogul is és szemből támadhatnak. Minden egyes elintézett csapat után érdemes egy picit hátravonulni, és újratölteni. Mikor eljutottál a végére, egy gránáttal próbáld meg elintézni a nagy SWAT-os csapatot.
Az alagút most kettéválik, menj jobbra, ?fókuszugorj? át a résen, és ugorj le a cső másik oldalára.
Waterway 2
Menj az alagút bal felső részén tovább, majd balra be az utolsó nyíláson, aztán jobbra le lépcsőn. Utána kétszer jobbra, és végig a szűk alagúton. Lent a nagyobb részen nyírd ki az összes SWAT-ost, aztán menj a túloldalra a lyuk jobb oldalán haladva, aholis csússz le a létrán. Lent még több kommandós fog várni. Menj ki balra az egyetlen kijáraton. Öld meg a palánkon álló embert, majd mássz fel hozzá. Kilépve a törött csőből maradj a fal jobb oldalán, miután nincs már több SWAT-os a környéken. A szobában miután túlmentél a fehér csövön, ugorj fel, és kapaszkodj meg a piros csőbe, és menj át a víz fölött. Miután elérted a szélét, ugorj le az alattad lévő törött csőre. Kövesd egészen egy baloldali csőig. Ezen menj le, az alján pedig öld meg a kommandóst. Indulj el az ellenkező irányba, mássz föl a létrán. Menj tovább, míg egy zárt szobához nem érsz. Miután kinyírtad a környező kommandósokat, menj le a közepén található lyukba.
Breathing Room
Menj az alagút végéig, aholis menj ki a jobboldali nyíláson. Menj egyenesen, egészen a robbanásig. Most jobbra, egyenesen, öld meg a kommandóst, aztán megint jobbra az újonnan nyílt szoba felé, ahol ugorj le a középen lévő lyukon. Menj végig az alagútban, ami egy totális káoszhoz vezet.
Menj balra föl az alagútba, jobbra van a rács mögött egy medkit. A közelben balra van egy lépcső, menj rajta föl, aztán jobbra az újabb lépcsőkön. A következő részen törj magadnak utat, és a túloldalon menj a jobbra a kis alagútba. Most egy, az előzőhöz hasonló részhez érkzetél. Menj föl a sérült részhez, de közben vigyázz, mert közben van két bujkáló SWAT-os tag a falak mögött. Vagy menj óvatosan a baloldali párkányon, vagy fókuszugrást használva középen a hátsó falhoz. Hátul balra menj be a nyíláson, majd a szobában jobboldalt törj magadnak utat. A végén menj az alagútba, aztán amikor kinyílik, balra menj le, közben pedig szorgalmasan tárgyalj a SWAT-os tagokkal. Az alján menj le a lyukon, majd a következő részen megint.
Malachi And Bane
Menj egyenesen, föl a létrán, balra, tovább a cső mentén, aztán a párkányon tovább jobbra. Miután elintézted a kommandósokat, a piros csövön kapaszkodva juss el a piros ládákig. Nyírd ki a közelben lévő tagot, és indulj el balra a létra felé. Ne mássz le. Fordulj jobbra, és ?fókuszugorj? át a cső melletti platformra balra. Valahol a hordók mellett kell megérkezned. Most ugorj át a csőre magára, a törött korláton keresztül. Ugorj le csőről, jobbra, nyírd ki a SWAT-ost, megint jobbra, aztán kétszer balra. Utána menj végig a csövön.
Malachi And Bane 2
[átvezető animáció] Fordulj balra, és mássz fel a létrán. Vedd kézbe a mesterlövészpuskád. Öld meg a SWAT-ost font, majd a másikat az ellenkező oldalon. Hogy túljuss ezen a részen, használd okosan a fókuszt. SWAT-osok fognak jönni távolról balról és jobbról, valamint fentről. Talán az M95-ös puska a legpraktikusabb ide. Igyekezz fejre célozni, aztán rögtön menni a következő célpontra. Két-három ?kört? kell megcsinálni, hogy vége legyen. [átvezető animáció]
-= 6. The Chateau =-
Great hall
[átvezető Animáció]
Shadows (Niobe)
Menj végig a termeken balra, balra, majd jobbra. [átvezető animáció]
The Attic
[átvezető animáció] menj előre egyenesen, majd győzd le a három vámpírt. Aztán Vlad-ot addig üsd, amíg nem jön egy [átvezető animáció]. Most menj egyenesen, aztán balra be a nyíláson, szedd le a vámpírokat útközben, és menj tovább egyenesen egészen a hátsó falig, ahol balra, egyenesen, majd jobbra be az elsőn, ahol egy titkos ajtó lesz nyitva.
Persephone Bedroom (Niobe)
Fordulj jobbra, sétálj a piros komódhoz, ahol Persephone száma lesz kiírva. Menj a túlvégen lévő szobába. Vedd föl a fegyvereket, aztán menj vissza a hálószobába. Először öld meg a két mezei vámpírt, aztán Vladot. A második fehér ajtó nyitva lesz, menj be. Nyisd ki a következő ajtót szemben. Kövesd a folyosót balra. Ha aktiváltad a DROP hacket, akkor az utolsó ajtó mögött balra lesz a csomagod. Menj vissza a hallba. És menj be a dupla ajtón a terem végén. Szállj be a liftbe.
West wing (Ghost)
Menj keresztül a szobán, aztán a dupla ajtókon is. A konyhában nyírd ki a vámpírokat. Balra menj ki, aztán megint balra. Újabb vámpírok jönnek, húzd őket karóba. Most menj be az újonnan kinyílt ajtón. Öld meg az újabb vámpírokat, aztán menj lifthez, ami a biliárdasztaloktól jobbra van.
Atrium (Ghost)
Menj jobbra keresztül az ajtón, menj az átriumba a folyosón, ahol öld meg a vámpírokat. Menj tovább, és öld meg a következő vérszívót is a következő szobában. Menj be a könyvespolc mögötti átjáróba.
Secret Passage (Ghost)
Menj egyenesen, aztán ess le a padlón. Megint egyenesen, aztán mássz fel a jobboldali falra a végén. A tetőn intézd el a falon keresztül érkező vámpírokat. Menj keresztül a nyíláson, mássz fel a fal tetejére szemben. Mássz följebb, utána pedig ugorj le a padlásra. Itt addig harcolj a vámpírokkal, amíg az ablak ki nem törik. Maradj távol a szoba szélétől, és ugorj ki a nyíláson.
Secret Passage 2 (Ghost)
Ha aktiváltad a DROP hacket, akkor egy csomó fegyver fog a lábaid előtt heverni jobbra. Balra ugorj egy nagyot. [átvezető animáció] aztán ugorj át a következő erkélyre, ahol lesz egy orvosi csomag, és két vámpír. Miután lerendezted őket, ugorj át jobbra az erkélyre, utána pedig a következőre, ahonnan mássz be az ablakon. Öld meg a vámpírokat, és menj ki hátul jobbra. Menj a folyosón, le a lépcsőn, egy múzeumszerű részbe. Itt is tárgyalj a vámpírokkal, ahogy eddig tetted. Menj tovább, nagyon nem kell magyarázni hogy merre. Öld meg itt is az összes vámpírt, aztán menj ki a szobából a nagy ajtón jobbra hátul. Újabb terem, újabb vámpírokkal. Menj ki azon a dupla ajtón, ahol a vendéglátóid bejöttek. [átvezető animáció]
Merovingian?s Office
Előre, aztán a jobbra a nyitott fehér ajtón, nyírd ki a vámpírt, menj be azon az ajtón, ahol ő is jött, fordulj jobbra, végig a folyosón, és nyisd ki a dupla ajtót jobboldalt. Fuss be [átvezető animáció] és küzdj meg a vámpírokkal. Aztán fordulj vissza, menj ki a folyosóra, és menj be a fehér nyitott ajtón, ami most nyílt ki. Egy új vámpír fogja neked megint megmutatni az irányt. Jobbra fel a lépcsőn, balra, nyisd ki az ajtót a saroknál. Fuss be a moziba, menj a vetítő felé. Fordulj meg, és gyűrd le a vámpírokat. Menj visszafelé, és balra hagyd el a termet. Fuss egészen a végefelé lévő ajtóig.
Garage Hallway
Az első helyen jobbra, és csendben öld meg a másik irányba nézelődő vámpírt, aztán a haverját is. Menj a hely túlsó végébe, és fordulj jobbra, menj be az ajtón.
Return To The Greathall
Fuss keresztül a szemben lévő ajtón.
The Dungeon
[átvezető animáció] Menj le a csigalépcsőn, aztán fordulj jobbra és egyenesen. Le a lépcsőn a terembe. Öld meg a két vámpírt. A bal és jobb sarkokban van egy-egy medkit. A szoba végéből újabb lépcsők vezetnek lefelé. Az arénaszerű részben Cujo fog megtámadni. Amikor félig van az életereje, rád küld néhány vámpírt, akik lőni is fognak rád. Miután elkaptad őket, Cujot is intézd el. Ahol bejöttél, azzal szemben lesz a kijárat.
Cain And Abel
Menj a börtönben előre, [átvezető animáció] nyisd ki az ajtót, és szedd föl a társad, és indulj el vele visszafelé. Mivel Cain és Abel vérfarkas programok, nem tudod őket megölni. A megoldás: rugdosd őket a rácsokhoz, és tartsd ott őket addig, amíg a rabok el nem kapják a nyakukat. Ha megvagy, ragadd meg a haverod, és menj vissza oda, ahol kezdted a pályát.
-= 7. Under The City =-
Twins In Pursuit (NIOBE)
Vezess olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz, egyik szemedet tartsd mindig a nyilacskán, ami mutatja az irányt. Egy éles bal kanyar után lesz a kijárat.
|